Nagy hatás, mit a népre a törvény felolvasása tesz

1. Mikor pedig eljöve a hetedik hónap, és Izrael fiai az ő városaikban lakozának, felgyűle az egész nép egyenlőképpen a piacra, mely a vizek kapuja előtt vala, és mondák az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő Mózes törvényének könyvét, melyet parancsolt vala az Úr Izraelnek.
2. Előhozá azért Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet eleibe, [melyben együtt valának] férfiak és asszonyok és mindazok, akik azt értelemmel hallgathaták, a hetedik hónap első napján.
3. És olvasa abból a piacon, mely a vizek kapuja előtt vala, kora reggeltől fogva mind délig, a férfiak és az asszonyok előtt, és mindazok előtt, akik azt érthetik vala, mivel az egész nép nagy figyelemmel hallgatá a törvényt.
4. Áll vala pedig az írástudó Ezsdrás egy ezen célra csinált faemelvényen, és mellette álla jobb keze felől Mattithia, Sema, Anája, Uriás, Hilkiás, Maaszéja, bal keze felől pedig Pedája, Misáel, Malkija, Hásum, Hasbaddána, Zakariás, Mesullám.
5. És felnyitá Ezsdrás a könyvet az egész nép szemei előtt, mert fölötte vala az egész népnek; és mikor fölnyitá, felálla az egész nép.
6. És áldá Ezsdrás az Urat, a nagy Istent, és felele rá az egész nép felemelt kezekkel: Ámen! Ámen! És meghajtván magukat, leborulának az Úr előtt arccal a földre.
7. Jésua, Báni, Serébia, Jámin, Akkub, Sabbetai, Hódija, Maaszéja, Kelita, Azáriás, Józabád, Hanán, Pelája léviták pedig magyarázzák vala a népnek a törvényt, s a nép a maga helyén áll vala.
8. Olvasának pedig a könyvből, Isten törvényéből világosan, s azután magyarázának, és a nép megérté az olvasottakat.
9. Ekkor Nehémiás, a király helytartója és Ezsdrás, a pap, az írástudó, és a léviták, akik magyaráznak vala a népnek, így szólának az egész néphez: E nap szent az Úrnak, a ti Isteneteknek, ne keseregjetek és ne sírjatok! – mert sír vala az egész nép, mikor a törvény beszédeit hallá.
10. És ő mondá nekik: Menjetek, egyetek kövért és igyatok édest, és küldjetek belőle részt annak, akinek semmi nem készíttetett, mert szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségetek.
11. A léviták is csendesíték vala az egész népet, mondván: Hallgassatok, mert e nap szent, és ne bánkódjatok!
12. Elméne azért mind az egész nép enni és inni, és részt küldeni, és szerezni nagy vigasságot, mert megértették a beszédeket, amelyekre őket tanították vala.

A sátoros ünnep megülése

13. Másodnapon pedig összegyűlének az egész népnek, a papoknak és lévitáknak családfői Ezsdráshoz, az írástudóhoz, hogy megértenék a törvénynek beszédeit.
14. Találák pedig írva a törvényben, melyet parancsolt vala az Úr Mózes által, hogy Izrael fiainak leveles színekben kell lakozniuk az ünnepen, a hetedik hónapban,
15. És hogy nekik tudatniuk kell és ki kell hirdettetniük minden városaikban és Jeruzsálemben ezt: Menjetek ki a hegyre, és hozzatok lombokat a nemes és vadolajfáról, mirtus- és pálmalombokat, [szóval akármely] sűrű levelű fáról lombokat, hogy csináljatok leveles színeket, amint meg van írva.
16. Kiméne azért a nép, és hozának [lombokat], és csinálának maguknak leveles színeket, ki-ki a maga háza tetején és pitvaraikban, továbbá az Isten háza pitvaraiban, a vizek kapujának piacán és Efraim kapujának piacán.
17. Csinála pedig az egész gyülekezet, mely hazatért a fogságból, leveles színeket, és lakának a leveles színekben; mert nem cselekedtek vala így Józsuénak, a Nún fiának idejétől fogva Izrael fiai mind az napiglan, és lőn felette igen nagy öröm[ük].
18. És olvasának az Isten törvényének könyvéből minden napon, az első naptól fogva mind az utolsó napig, és ünneplének hét napon át; a nyolcadik napon pedig egybegyülekezés tartatott a törvény szerint.