Jézus Krisztus Keresztelő János által hirdettetvén és megkereszteltetvén megkísértetik, prédikál, tanítványokat választ, betegeket gyógyít

1. A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete,
2. Amint meg van írva a prófétáknál: Íme, én elküldöm az én követemet a te orcád előtt, aki megkészíti a te utadat előtted.
3. Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg az ő ösvényeit!
4. Előáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bűnöknek bocsánatára.
5. És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya és a jeruzsálembeliek [is], és megkeresztelkedének mindnyájan őáltala a Jordán vizében, bűneikről vallást tévén.
6. János pedig teveszőr ruhát és dereka körül bőrövet viselt vala, és sáskát és erdei mézet eszik vala.
7. És prédikála, mondván: Utánam jő, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván sarujának szíját megoldjam.
8. Én vízzel kereszteltelek titeket, de ő Szent Lélekkel keresztel titeket.
9. És lőn azokban a napokban, eljöve Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelteték János által a Jordánban.
10. És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, és a Lelket, mint egy galambot, őreá leszállani,
11. És szózat lőn az égből: Te vagy az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.
12. És a Lélek azonnal elragadá őt a pusztába.
13. És ott volt a pusztában negyven napig kísértetve a Sátántól, és a vadállatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala neki.
14. Minekutána pedig János tömlöcbe vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangéliumát,
15. És mondván: Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!
16. Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, amint a tengerbe hálót vetének, mert halászok valának.
17. És monda nekik Jézus: Kövessetek engem, és én azt művelem, hogy embereket halásszatok!
18. És azonnal elhagyván az ő hálóikat, követék őt.
19. És onnan egy kevéssé elébb menve, látá Jakabot, a Zebedeus fiát és annak testvérét, Jánost, amint a hajóban azok is a hálókat kötözgetik vala.
20. És azonnal hívá őket. És ők atyjukat, Zebedeust a napszámosokkal a hajóban hagyva, utána menének.
21. És bemenének Kapernaumba, és mindjárt szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala.
22. És elálmélkodának az ő tanításán, mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
23. Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan lélek volt, és felkiálta,
24. És monda: Ah! Mi dolgunk van nekünk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél-e, hogy elveszíts minket? Tudom, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.
25. És megdorgálá őt Jézus, mondván: Némulj meg, és menj ki belőle!
26. És a tisztátalan lélek megszaggatá őt, és fennszóval kiáltva kiméne belőle.
27. És mindnyájan elálmélkodának, annyira, hogy egymás között kérdezgeték, mondván: Mi ez? Micsoda új tudomány ez, hogy hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is, és engedelmeskednek neki?
28. És azonnal elméne az ő híre Galilea egész környékére.
29. És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt.
30. A Simon napa pedig hideglelésben fekszik vala, és azonnal szólának neki felőle.
31. És ő odamenvén, fölemelé azt, annak kezét fogván; és elhagyá azt a hideglelés azonnal, és szolgál vala nekik.
32. Estefelé pedig, amikor leszállt a nap, mind őhozzá vivék a betegeseket és az ördöngösöket;
33. És az egész város odagyűlt vala az ajtó elé.
34. És meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben sínylődnek vala; és sok ördögöt kiűze, és nem hagyja vala szólni az ördögöket, mivelhogy őt ismerék.
35. Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén kiméne, és elméne egy puszta helyre, és ott imádkozék.
36. Simon pedig, és a vele lévők utána sietének,
37. És amikor megtalálák őt, mondának neki: Mindenki téged keres.
38. És ő monda nekik: Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.
39. És prédikál vala azoknak zsinagógáiban egész Galileában, és ördögöket űz vala.
40. És jöve hozzá egy bélpoklos, kérvén őt és leborulván előtte, és mondván neki: Ha akarod, megtisztíthatsz engem.
41. Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérinté őt, és monda neki: Akarom, tisztulj meg!
42. És amint [ezt] mondja vala, azonnal eltávozék tőle a poklosság, és megtisztula.
43. És erősen megfenyegetvén, azonnal elküldé őt,
44. És monda neki: Meglásd, hogy senkinek semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt, bizonyságul nekik.
45. Az pedig kimenvén, kezde sokat beszélni és terjeszteni a dolgot, annyira, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus [a] városba, hanem künn puszta helyeken vala, és mennek vala hozzá mindenfelől.