A kűlső isteni tisztelet megtérés nélkül iszonyat az Isten előtt és a büntetést fel nem tartóztatja

1. Az a beszéd, amelyet az Úr szóla Jeremiásnak, mondván:
2. Állj az Úr házának ajtajába, és kiáltsd ott e beszédet, és mondjad: Halljátok az Úr beszédét mind, ti júdabeliek, akik bementek ezeken az ajtókon, hogy imádjátok az Urat!
3. Így szól a Seregek Ura, Izrael Istene: Jobbítsátok meg a ti utaitokat és cselekedeteiteket, és veletek lakozom e helyen!
4. Ne bízzatok hazug beszédekben, mondván: Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez!
5. Mert csak ha valóban megjobbítjátok a ti utaitokat és cselekedeteiteket, ha igazán ítéltek az ember között és felebarátja között;
6. [Ha] jövevényt, árvát és özvegyet meg nem nyomorgattok, és ezen a helyen ártatlan vért ki nem ontotok, és idegen istenek után sem jártok a magatok veszedelmére,
7. Akkor lakozom veletek ezen a helyen, a földön, amelyet a ti atyáitoknak adtam, öröktől fogva mindörökké.
8. Íme, ti hisztek a hazug beszédeknek, haszon nélkül!
9. Nemde loptok, öltök és paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baálnak áldoztok és idegen istenek után jártok, akiket nem ismertek,
10. És eljőtök, és megállotok előttem e házban, amely az én nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk! – hogy ugyanazokat az utálatosságokat cselekedhessétek.
11. Vajon latrok barlangjává lett-e ez a ház tielőttetek, amely az én nevemről neveztetik? Íme, én is látok, azt mondja az Úr.
12. Mert menjetek csak el az én helyemre, amely Silóban van, ahol először lakoztam az én nevemmel, és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az én népemnek, Izraelnek gonoszságáért!
13. Most pedig, mivelhogy mindezeket a cselekedeteket megcselekszitek, azt mondja az Úr, és mivelhogy szüntelen szóltam, és szóltam tinektek, de nem hallottátok, és kiáltottam nektek, de nem feleltetek:
14. Azért úgy cselekszem e házzal, amely az én nevemről neveztetik, amelyben ti bizakodtok, és e hellyel, amelyet nektek és a ti atyáitoknak adtam, amint Silóval cselekedtem.
15. És elvetlek titeket színem elől, amint elvetettem mind a ti atyátokfiait, Efraimnak minden magvát.
16. És te ne imádkozzál e népért, se jajszót, se könyörgést ne emelj érettük, és nálam közben ne járj, mert én meg nem hallgatlak téged!
17. Nem látod-e te, mit cselekesznek ők Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin?
18. A fiak fát szedegetnek, az atyák gyújtják a tüzet, az asszonyok pedig dagasztanak, hogy az ég királynőjének béleseket készítsenek, és az idegen isteneknek italáldozatokkal áldoznak, hogy engem felingereljenek.
19. Avagy engem ingerelnek-e ők, azt mondja az Úr, és nem magukat-e, hogy gyalázat [borítsa] arcukat?
20. Azért ezt mondja az Úr Isten: Íme, az én haragom és búsulásom kiömlik e helyre, az emberekre és a barmokra, a mezőnek fáira és a földnek gyümölcseire, és égni fog, és el nem aluszik.
21. Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Égő áldozataitokat rakjátok a ti véres áldozataitokhoz, és egyetek húst!
22. Mert nem szóltam a ti atyáitokkal, és nem rendelkeztem velük, amikor kihoztam őket Egyiptom földjéről, az égő áldozat és véres áldozat felől,
23. Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind [csak] azon az úton járjatok, amelyre utasítottalak titeket, hogy jól legyen dolgotok!
24. De nem hallgattak, és fülüket sem hajtották [felém,] hanem az ő gonosz szívük fásultságában a maguk tanácsa szerint jártak, és háttal valának [felém], és nem arccal.
25. Attól a naptól fogva, amelyen kijöttek a ti atyáitok Egyiptom földjéből, e mai napig küldtem hozzátok minden én szolgámat, a prófétákat napról napra, szüntelen küldöttem,
26. De nem hallgattak reám, és fülüket sem hajtották [felém]; hanem megkeményítették nyakukat, [és] gonoszabbul cselekedtek, mint az ő atyáik!
27. Ha elmondod nekik mind e szavakat, és nem hallgatnak reád, ha kiáltasz nekik, és nem felelnek neked,
28. Akkor ezt mondd nekik: Az a nép ez, amely nem hallgat az Úrnak, az ő Istenének szavára, sem fenyítését fel nem veszi; elveszett a hűség, kiszaggattatott az ő szájukból.
29. Nyírd le hajadat és vesd el, és kezdj a hegyeken gyászéneket, mert utálja az Úr és elhagyja a nemzetséget, amelyre haragszik.
30. Mert gonoszt műveltek előttem Júdának fiai, azt mondja az Úr; utálatosságaikat bevitték abba a házba, amely az én nevemről neveztetik, hogy megfertőztessék azt.
31. És felépítették a Tófet magaslatait, amely a Ben-Hinnom völgyében van, hogy megégessék fiaikat és leányaikat tűzben, amit nem parancsoltam, és ami gondolatomban sem volt.
32. Azért íme, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, amikor nem beszélnek többé a Tófetről, sem a Ben-Hinnom völgyéről, hanem az öldöklés völgyéről, [és] temetkezni fognak Tófetben, és hely sem lesz elég.
33. És e nép holtteste az ég madarainak és a mezei barmoknak lesz eledelükké, és nem lesz, aki elriassza [azokat]!
34. És megszüntetem Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin az örömnek szavát és a vigasságnak szavát, a vőlegény szavát és a menyasszony szavát; mert elpusztul a föld!