| 1. | És elméne a király és Hámán a lakomára Eszter királynéhoz. |
| 2. | És monda a király Eszternek másodnapon is, borivás közben: Mi a te kívánságod, Eszter királyné? Megadatik. És micsoda a te kérésed? Ha az országnak fele is, meglészen. |
| 3. | És felele Eszter királyné, és monda: Ha kegyet találtam szemeid előtt, oh király, és ha a királynak tetszik, add meg nekem életemet kívánságomra, és nemzetségemet kérésemre! |
| 4. | Mert eladattunk, én és az én nemzetségem, hogy kipusztítsanak, megöljenek és megsemmisítsenek minket; ha csak szolgákul vagy szolgálókul adattunk volna el, akkor hallgatnék, jóllehet az ellenség nem adna kárpótlást a király veszteségéért. |
| 5. | És szóla Ahasvérus király, és monda Eszternek, a királynénak: Ki az, és hol van az, akit az ő szíve erre vitt, hogy azt cselekedné? |
| 6. | És monda Eszter: Az ellenség és gyűlölő, ez a gonosz Hámán! Akkor Hámán megrettene a király és királyné előtt. |
| 7. | A király pedig felkele haragjában a borivástól, [és méne] a palotakertbe; Hámán pedig ott maradt, hogy életéért könyörögjön Eszter királynénál, mert látta, hogy a király részéről elvégeztetett az ő veszte. |
| 8. | És mikor a király visszatért a palota kertjéből a borivás házába, Hámán a kerevetre esék, amelyen Eszter vala. Akkor monda a király: Erőszakot is akar elkövetni a királynén énnálam a házban?! Amint e szó kijött a király szájából, Hámán arcát befedék. |
| 9. | És monda Harbona, az udvarmesterek egyike a király előtt: Íme, a fa is, amelyet készített Hámán Márdokeusnak, aki a király javára szólott vala, ott áll Hámán házában, ötvenkönyöknyi magas. És monda a király: Akasszátok őt magát rá! |
| 10. | Felakaszták azért Hámánt a fára, amelyet készített Márdokeusnak, és megszűnék a király haragja. |