| 1. | Círusznak, Perzsia királyának harmadik esztendejében egy ige jelenteték Dánielnek, aki Baltazárnak nevezteték; igaz az ige, és nagy bajról való; és figyele az igére, és megérté a látomást. |
| 2. | Azokon a napokon én, Dániel, bánkódtam három egész hétig. |
| 3. | Kívánatos étket nem ettem, hús és bor nem ment az én számba, és sohasem kentem meg magamat, míg el nem telék az egész három hét. |
| 4. | És az első hónapnak huszonnegyedik napján, íme én a nagy folyóvíznek, azaz a Hiddekelnek partján valék. |
| 5. | És felemelém szemeimet és látám, és íme: egy férfiú gyolcsba öltözve, és dereka ufázi arannyal övezve. |
| 6. | És teste olyan, mint a tarsiskő és orcája olyan, mint a villám, és szemei olyanok, mint az égő szövétnekek, karjai és lábatája, mint az izzó ércnek színe, és az ő beszédének szava olyan, mint a sokaság zúgása. |
| 7. | És egyedül én, Dániel láttam e látomást, a férfiak pedig, akik velem valának, nem látták a látomást, hanem nagy rettenés szálla reájuk, és elfutának, hogy elrejtőzzenek. |
| 8. | És én egyedül hagyattam, és látám ezt a nagy látomást, és semmi erő sem marada bennem, és orcám eltorzula, és oda lőn minden erőm. |
| 9. | És hallám az ő beszédének szavát; és mikor hallám az ő beszédének szavát, én ájultan orcámra esém, és pedig orcámmal a földre. |
| 10. | És íme, egy kéz illete engem, és felsegített térdeimre és tenyereimre, |
| 11. | És monda nekem: Dániel, kedves férfiú! Értsd meg a beszédeket, amelyeket én szólok neked, és állj helyedre, mert most tehozzád küldettem! És mikor e szót szólá velem, felállék reszketve. |
| 12. | És monda nekem: Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy szívedet adtad megértésre és sanyargatásra a te Istened előtt, meghallgattattak a te beszédeid, és én a te beszédeid miatt jöttem. |
| 13. | De Perzsiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és íme Mihály, egyike az előkelő fejedelmeknek, eljöve segítségemre, és én ott maradék a perzsa királyoknál. |
| 14. | Jöttem pedig, hogy tudtodra adjam, ami a te népedre az utolsó időkben következik: mert a látomás azokra a napokra [szól]. |
| 15. | És mikor ilyen szavakkal szóla velem, orcámmal a földre esém és megnémulék. |
| 16. | És íme, olyan valaki, mint egy ember-fia, megilleté ajkaimat, és megnyitám a számat és szólék, és mondám annak, aki előttem álla: Uram, a látomás miatt reám fordulának az én fájdalmaim, annyira, hogy semmi erőm nincsen. |
| 17. | És mi módon szólhat ezzel az én Urammal ennek az én Uramnak szolgája? Hiszen bennem attól fogva nem álla meg az erő, és lélegzet sem marada bennem. |
| 18. | És ismét illete engem az emberhez hasonló, és megerősíte engem. |
| 19. | És monda: Ne félj, te kedves férfiú! Békesség neked, légy erős és bizony erős! És mikor szóla velem, megerősödém, és mondék: Szóljon az én Uram, mert megerősítél engemet! |
| 20. | És monda: Tudod-e, miért jöttem hozzád? És most visszatérek, hogy küzdjek a perzsa fejedelem ellen, és ha én kimegyek, íme Görögország fejedelme jő elő. |
| 21. | De megjelentem neked, ami fel van jegyezve az igazság írásában, és senki sincsen, aki énvelem tartana ezek ellenében, hanem csak Mihály, a ti fejedelmetek. |