Intés mennyei érzületre és keresztény életre

1. Annak okáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,
2. Az odafelvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!
3. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.
4. Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelenik, akkor majd ti is ővele együtt megjelentek dicsőségben.
5. Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, ami bálványimádás,
6. Melyek miatt az Isten haragja az engedetlenség fiaira,
7. Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban.
8. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat: haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet.
9. Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz óembert, az ő cselekedeteivel együtt.
10. És felöltöztétek amaz új [embert], melynek újulása van annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt:
11. Ahol nincs többé görög és zsidó, körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.
12. Öltözzetek föl azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést;
13. Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna, miképpen a Krisztus is megbocsátott nektek, akképpen ti is;
14. Mindezeknek fölébe pedig [öltözzétek föl] a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele,
15. És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek.
16. A Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek gazdagon, minden bölcsességben, tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.
17. És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében [cselekedjetek], hálát adván az Istennek és Atyának őáltala.

Házirend

18. Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, amiképpen illik az Úrban.
19. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántuk keserű kedvűek.
20. Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az Úrnak.
21. Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek.
22. Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent.
23. És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek,
24. Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát, mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.
25. Aki pedig igazságtalanságot cselekszik, jutalmát veszi igazságtalanságának; és nincsen személyválogatás.