Dávid és Jonathán megerősítik baráti szövetségüket

1. Elfuta azért Dávid Nájóthból, mely Rámában van, és elméne, és monda Jonatánnak: Mit cselekedtem? Mi vétkem van és mi bűnöm atyád előtt, hogy életemre tör?
2. Ő pedig monda neki: Távol legyen! Te nem fogsz meghalni! Íme, az én atyám nem cselekszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, hogy nekem meg ne mondaná. Miért titkolná el azért atyám előlem ezt a dolgot? Nem úgy van!
3. Mindazáltal Dávid még megesküvék, és monda: Bizonyára tudja a te atyád, hogy te kedvelsz engem, azért [azt] gondolá: Ne tudja ezt Jonatán, hogy valamiképp meg ne szomorodjék. De bizonyára él az Úr, és él a te lelked, hogy alig egy lépés van köztem és a halál között.
4. És felele Jonatán Dávidnak: Amit lelked kíván, megteszem érted.
5. És monda Dávid Jonatánnak: Íme, holnap újhold lesz, mikor a királlyal kellene leülnöm, hogy egyem, de te bocsáss el engem, hogy elrejtőzzem a mezőn a harmadik [nap] estéjéig.
6. Ha kérdezősködnék atyád utánam, [ezt] mondjad: Sürgősen kéredzett Dávid tőlem, hogy elmehessen Betlehembe, az ő városába, mert ott az egész nemzetségnek esztendőnként való áldozata van [most].
7. Ha azt fogja mondani: Jól van, úgy békessége van a te szolgádnak. Ha pedig nagyon megharagudnék, úgy tudd meg, hogy a gonosz tettre elhatározta magát.
8. Cselekedjél azért irgalmasságot a te szolgáddal, mert az Úr előtt szövetséget kötöttél énvelem, a te szolgáddal. Ha azonban gonoszság van bennem, ölj meg te. Miért vinnél atyádhoz engemet?
9. Jonatán pedig felelé: Távol legyen az tőled! Ha bizonyosan megtudom, hogy atyám elhatározta magát [arra], hogy a gonosz tettet rajtad végrehajtsa, avagy nem mondanám-e meg azt neked?
10. És monda Dávid Jonatánnak: Kicsoda adja nekem tudtomra, hogy amit atyád felelni fog neked, szigorú-e?
11. És monda Jonatán Dávidnak: Jer, menjünk ki a mezőre! És kimenének mindketten a mezőre.
12. Akkor monda Jonatán Dávidnak: Az Úr az Izraelnek Istene. Ha kipuhatolhatom atyámtól holnap ilyenkorig [vagy] holnapután, hogy íme, Dávid iránt jó [akarattal] van, tehát nem küldök-e ki akkor hozzád, és jelentem-e meg neked?
13. Úgy cselekedjék az Úr Jonatánnal [most] és azután is, ha atyámnak az tetszenék, hogy gonosszal illessen téged, hogy tudtodra adom neked, és elküldelek téged, hogy békében elmehess. És az Úr legyen veled, mint volt az én atyámmal!
14. És ne [csak] amíg én élek, és ne [csak] magammal cselekedjél az Úrnak irgalmassága szerint, hogy meg ne haljak.
15. Hanem meg ne vond irgalmasságodat az én házamtól soha, még akkor se, hogyha az Úr kiirtja Dávid ellenségeit, mindegyiket a földnek színéről.
16. Így szerze szövetséget Jonatán a Dávid házával; [mondván]: Vegyen számot az Úr a Dávid ellenségeitől!
17. És Jonatán még egyszer megesketé Dávidot iránta való szeretetéből, mert úgy szerette őt, mint a saját lelkét.
18. Monda pedig neki Jonatán: Holnap újhold lesz, és kérdezősködni fognak utánad, mert helyed üres lesz.
19. A harmadik napon pedig jöjj alá gyorsan, és eredj arra a helyre, ahol elrejtőzél amaz esemény napján, és maradj ott az útmutató kő mellett.
20. És én három nyilat lövök oldalához, mintha magamtól célba lőnék.
21. És íme, [utánuk] küldöm a gyermeket: Eredj, keresd meg a nyilakat. Ha azt mondom a gyermeknek: Íme, mögötted vannak emerre: hozd el azokat, és jöjj elő, mert békességed van neked, és nincs baj, él az Úr!
22. Ha pedig azt mondom a gyermeknek: Íme, előtted vannak a nyilak amarra: [akkor] menj el, mert elküldött téged az Úr.
23. És erre a dologra nézve, amelyet megbeszéltünk egymás közt, íme, az Úr [legyen bizonyság] közöttem és közötted mindörökké!
24. Elrejtőzék azért Dávid a mezőn. És mikor az újhold eljött, leült a király az ebédhez, hogy egyék.
25. És mikor leült a király a maga székébe, most is [úgy], mint máskor, a fal mellett levő székbe, Jonatán felkele, és Abner ült Saul mellé. A Dávid helye pedig üres vala.
26. És Saul semmit sem szólott azon a napon, mert azt gondolá: Valami történt vele; nem tiszta, bizonyosan nem tiszta.
27. És lőn az újhold után következő napon, a második [napon], mikor [ismét] üres volt a Dávid helye, monda Saul az ő fiának, Jonatánnak: Isainak fia miért nem jött el az ebédre sem tegnap, sem ma?
28. Jonatán pedig felele Saulnak: Elkéredzék tőlem Dávid Betlehembe;
29. És monda: Ugyan bocsáss el engem, mert nemzetségünknek áldozata van most a városban, és [ezt] parancsolta nekem bátyám. Azért, ha kedvelsz engem, kérlek, hadd menjek el, hogy megnézzem testvéreimet. Ezért nem jött el a király asztalához.
30. Akkor felgerjede Saulnak haragja Jonatán ellen, és monda neki: Te elfajult, engedetlen gyermek! Jól tudom, hogy kiválasztottad az Isainak fiát a magad gyalázatára és anyád szemérmének gyalázatára!
31. Mert mindaddig, míg Isainak fia él a földön, nem állhatsz fenn sem te, sem a te királyságod. Most azért küldj érte, és hozasd ide őt hozzám, mert ő a halál fia.
32. Jonatán pedig felele Saulnak, az ő atyjának, és monda neki: Miért kell meghalnia, mit vétett?
33. Akkor Saul utána dobta dárdáját, hogy általüsse őt. És megérté Jonatán, hogy atyja elvégezé, hogy megölje Dávidot.
34. És felkele Jonatán az asztaltól nagy haraggal, és semmit sem evék az újholdnak második napján, mert bánkódott Dávid miatt, mivel atyja gyalázattal illeté őt.
35. És reggel kiméne Jonatán a mezőre a Dáviddal együtt meghatározott időben, és egy kisgyermek volt vele.
36. És monda a gyermeknek: Eredj, keresd meg a nyilakat, amelyeket ellövök! És mikor a gyermek elfutott, ellövé a nyilat úgy, hogy rajta túlméne.
37. És mikor a gyermek arra a helyre érkezék, ahol a nyíl vala, melyet Jonatán ellőtt, a gyermek után kiálta Jonatán, és monda: Avagy nem tovább van-e a nyíl előtted?
38. És kiálta Jonatán a gyermek után: Gyorsan siess, meg ne állj! És a gyermek, ki Jonatánnal vala, felszedé a nyilat, és urához ment.
39. A gyermek pedig semmit sem értett, hanem csak Jonatán és Dávid értették e dolgot.
40. Átadá azután Jonatán fegyverét a gyermeknek, aki vele volt, és monda neki: Eredj el, vidd be a városba!
41. Mikor pedig elment a gyermek, felkele Dávid a [kő] déli oldala mellől, és arccal a földre borula, és háromszor meghajtotta magát; és megcsókolták egymást, és együtt sírtak, mígnem Dávid hangosan zokogott.
42. Akkor monda Jonatán Dávidnak: Eredj el békességgel! Mivelhogy megesküdtünk mind a ketten az Úrnak nevére, mondván: Az Úr legyen köztem és közted, az én magom között és a te magod között örökre.
43. Felkele [ezután] és elméne. Jonatán pedig bement a városba.