1. |
Elfuta azért Dávid Nájóthból, mely Rámában van, és elméne, és monda Jonatánnak: Mit cselekedtem? Mi vétkem van és mi bűnöm atyád előtt, hogy életemre tör?
|
2. |
Ő pedig monda neki: Távol legyen! Te nem fogsz meghalni! Íme, az én atyám nem cselekszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, hogy nekem meg ne mondaná. Miért titkolná el azért atyám előlem ezt a dolgot? Nem úgy van!
|
3. |
Mindazáltal Dávid még megesküvék, és monda: Bizonyára tudja a te atyád, hogy te kedvelsz engem, azért [azt] gondolá: Ne tudja ezt Jonatán, hogy valamiképp meg ne szomorodjék. De bizonyára él az Úr, és él a te lelked, hogy alig egy lépés van köztem és a halál között.
|
4. |
És felele Jonatán Dávidnak: Amit lelked kíván, megteszem érted.
|
5. |
És monda Dávid Jonatánnak: Íme, holnap újhold lesz, mikor a királlyal kellene leülnöm, hogy egyem, de te bocsáss el engem, hogy elrejtőzzem a mezőn a harmadik [nap] estéjéig.
|
6. |
Ha kérdezősködnék atyád utánam, [ezt] mondjad: Sürgősen kéredzett Dávid tőlem, hogy elmehessen Betlehembe, az ő városába, mert ott az egész nemzetségnek esztendőnként való áldozata van [most].
|
7. |
Ha azt fogja mondani: Jól van, úgy békessége van a te szolgádnak. Ha pedig nagyon megharagudnék, úgy tudd meg, hogy a gonosz tettre elhatározta magát.
|
8. |
Cselekedjél azért irgalmasságot a te szolgáddal, mert az Úr előtt szövetséget kötöttél énvelem, a te szolgáddal. Ha azonban gonoszság van bennem, ölj meg te. Miért vinnél atyádhoz engemet?
|
9. |
Jonatán pedig felelé: Távol legyen az tőled! Ha bizonyosan megtudom, hogy atyám elhatározta magát [arra], hogy a gonosz tettet rajtad végrehajtsa, avagy nem mondanám-e meg azt neked?
|
10. |
És monda Dávid Jonatánnak: Kicsoda adja nekem tudtomra, hogy amit atyád felelni fog neked, szigorú-e?
|
11. |
És monda Jonatán Dávidnak: Jer, menjünk ki a mezőre! És kimenének mindketten a mezőre.
|
12. |
Akkor monda Jonatán Dávidnak: Az Úr az Izraelnek Istene. Ha kipuhatolhatom atyámtól holnap ilyenkorig [vagy] holnapután, hogy íme, Dávid iránt jó [akarattal] van, tehát nem küldök-e ki akkor hozzád, és jelentem-e meg neked?
|
13. |
Úgy cselekedjék az Úr Jonatánnal [most] és azután is, ha atyámnak az tetszenék, hogy gonosszal illessen téged, hogy tudtodra adom neked, és elküldelek téged, hogy békében elmehess. És az Úr legyen veled, mint volt az én atyámmal!
|
14. |
És ne [csak] amíg én élek, és ne [csak] magammal cselekedjél az Úrnak irgalmassága szerint, hogy meg ne haljak.
|
15. |
Hanem meg ne vond irgalmasságodat az én házamtól soha, még akkor se, hogyha az Úr kiirtja Dávid ellenségeit, mindegyiket a földnek színéről.
|
16. |
Így szerze szövetséget Jonatán a Dávid házával; [mondván]: Vegyen számot az Úr a Dávid ellenségeitől!
|
17. |
És Jonatán még egyszer megesketé Dávidot iránta való szeretetéből, mert úgy szerette őt, mint a saját lelkét.
|
18. |
Monda pedig neki Jonatán: Holnap újhold lesz, és kérdezősködni fognak utánad, mert helyed üres lesz.
|
19. |
A harmadik napon pedig jöjj alá gyorsan, és eredj arra a helyre, ahol elrejtőzél amaz esemény napján, és maradj ott az útmutató kő mellett.
|
20. |
És én három nyilat lövök oldalához, mintha magamtól célba lőnék.
|
21. |
És íme, [utánuk] küldöm a gyermeket: Eredj, keresd meg a nyilakat. Ha azt mondom a gyermeknek: Íme, mögötted vannak emerre: hozd el azokat, és jöjj elő, mert békességed van neked, és nincs baj, él az Úr!
|
22. |
Ha pedig azt mondom a gyermeknek: Íme, előtted vannak a nyilak amarra: [akkor] menj el, mert elküldött téged az Úr.
|
23. |
És erre a dologra nézve, amelyet megbeszéltünk egymás közt, íme, az Úr [legyen bizonyság] közöttem és közötted mindörökké!
|
24. |
Elrejtőzék azért Dávid a mezőn. És mikor az újhold eljött, leült a király az ebédhez, hogy egyék.
|
25. |
És mikor leült a király a maga székébe, most is [úgy], mint máskor, a fal mellett levő székbe, Jonatán felkele, és Abner ült Saul mellé. A Dávid helye pedig üres vala.
|
26. |
És Saul semmit sem szólott azon a napon, mert azt gondolá: Valami történt vele; nem tiszta, bizonyosan nem tiszta.
|
27. |
És lőn az újhold után következő napon, a második [napon], mikor [ismét] üres volt a Dávid helye, monda Saul az ő fiának, Jonatánnak: Isainak fia miért nem jött el az ebédre sem tegnap, sem ma?
|
28. |
Jonatán pedig felele Saulnak: Elkéredzék tőlem Dávid Betlehembe;
|
29. |
És monda: Ugyan bocsáss el engem, mert nemzetségünknek áldozata van most a városban, és [ezt] parancsolta nekem bátyám. Azért, ha kedvelsz engem, kérlek, hadd menjek el, hogy megnézzem testvéreimet. Ezért nem jött el a király asztalához.
|
30. |
Akkor felgerjede Saulnak haragja Jonatán ellen, és monda neki: Te elfajult, engedetlen gyermek! Jól tudom, hogy kiválasztottad az Isainak fiát a magad gyalázatára és anyád szemérmének gyalázatára!
|
31. |
Mert mindaddig, míg Isainak fia él a földön, nem állhatsz fenn sem te, sem a te királyságod. Most azért küldj érte, és hozasd ide őt hozzám, mert ő a halál fia.
|
32. |
Jonatán pedig felele Saulnak, az ő atyjának, és monda neki: Miért kell meghalnia, mit vétett?
|
33. |
Akkor Saul utána dobta dárdáját, hogy általüsse őt. És megérté Jonatán, hogy atyja elvégezé, hogy megölje Dávidot.
|
34. |
És felkele Jonatán az asztaltól nagy haraggal, és semmit sem evék az újholdnak második napján, mert bánkódott Dávid miatt, mivel atyja gyalázattal illeté őt.
|
35. |
És reggel kiméne Jonatán a mezőre a Dáviddal együtt meghatározott időben, és egy kisgyermek volt vele.
|
36. |
És monda a gyermeknek: Eredj, keresd meg a nyilakat, amelyeket ellövök! És mikor a gyermek elfutott, ellövé a nyilat úgy, hogy rajta túlméne.
|
37. |
És mikor a gyermek arra a helyre érkezék, ahol a nyíl vala, melyet Jonatán ellőtt, a gyermek után kiálta Jonatán, és monda: Avagy nem tovább van-e a nyíl előtted?
|
38. |
És kiálta Jonatán a gyermek után: Gyorsan siess, meg ne állj! És a gyermek, ki Jonatánnal vala, felszedé a nyilat, és urához ment.
|
39. |
A gyermek pedig semmit sem értett, hanem csak Jonatán és Dávid értették e dolgot.
|
40. |
Átadá azután Jonatán fegyverét a gyermeknek, aki vele volt, és monda neki: Eredj el, vidd be a városba!
|
41. |
Mikor pedig elment a gyermek, felkele Dávid a [kő] déli oldala mellől, és arccal a földre borula, és háromszor meghajtotta magát; és megcsókolták egymást, és együtt sírtak, mígnem Dávid hangosan zokogott.
|
42. |
Akkor monda Jonatán Dávidnak: Eredj el békességgel! Mivelhogy megesküdtünk mind a ketten az Úrnak nevére, mondván: Az Úr legyen köztem és közted, az én magom között és a te magod között örökre.
|
43. |
Felkele [ezután] és elméne. Jonatán pedig bement a városba.
|