A királyi paloták építése

1. Azután a maga házát építé Salamon tizenhárom esztendeig, amely alatt elvégezé az ő házát egészen.
2. Megépíté a Libanon erdő házát is, melynek hossza száz sing [vala], szélessége ötven sing, magassága harminc sing; [építé azt] négy rend cédrusoszlopon és az oszlopokon cédrusgerendák valának.
3. És bepadlá cédrusdeszkákkal felül a gerendák felett, melyek valának negyvenöt oszlopon, mindenik renden tizenöt.
4. És három rend ablak rajta egymással átellenben, három három ellenében.
5. És mind az ajtók és azoknak oldalfái négyszögűek [valának] az ablakokkal együtt, és egyik ablak a másiknak átellenében volt mind a három renden.
6. És építé az oszlopcsarnokot, amelynek hossza ötven sing és szélessége harminc sing volt, és egy tornácot ez elé, és oszlopokat és vastag gerendákat ezek elé.
7. És építé a tróntermet, ahol ítélt, a törvényházat, amelyet cédrusfával bélelt meg a padlózattól fogva fel a padlásig.
8. Azután a saját házát [építé], amelyben ő maga lakott, a másik udvarba befelé a teremtől, hasonlóan a másikhoz, és építe egy házat a fáraó leányának is, akit feleségül vett Salamon, hasonlót e teremhez.
9. Mindezek drága kövekből voltak, mérték szerint kifaragva, fűrésszel metszve minden oldalról, a fundamentumtól a tetőzetig, kívül is mind a nagy pitvarig.
10. Még a fundamentum is drága és nagy kövekből volt: tízsingnyi kövekből és nyolcsingnyi kövekből.
11. És ezeken felül [voltak] a mérték szerint faragott drága kövek és cédrusfák.
12. És a nagy pitvarban körös-körül három sor faragott kő és egy sor faragott cédrusgerenda volt, éppen mint az Úr házának belső pitvara és a ház tornáca.

A templom két oszlopa és felszerelése

13. És elkülde Salamon király, és elhozatá Hírámot Tíruszból.
14. Ez egy özvegyasszonynak volt a fia a Naftali nemzetségéből, az ő atyja pedig tíruszbeli rézműves ember vala, és ez teljes vala bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal, hogy tudna csinálni mindenféle művet rézből. Ki mikor Salamon királyhoz jött, minden művet megcsinála neki.
15. És formála két rézoszlopot, az egyik oszlop magassága tizennyolc sing volt, és tizenkét sing zsinór éri vala át mind a két oszlopot.
16. És készíte két gömböt ércből öntve, hogy azokat az oszlopok tetejére tegye, és öt sing magas volt az egyik gömb és öt sing magas volt a másik gömb.
17. Recés művű hálók, láncmívű zsinórok voltak a gömbökön, amelyek az oszlopok tetején valának; hét volt az egyik gömbön és hét volt a másik gömbön is.
18. És megkészíté az oszlopokat, és két sor [díszítést tett] körös-körül az egyik hálón, hogy befedje a gömböket, amelyek az oszlopfőkön voltak, és így csinálá a másik gömböt is.
19. És a gömbök, amelyek a tornácban levő oszlopok tetején voltak, liliom formájúak voltak, négysingnyiek.
20. Gömbök voltak a két oszlopon, felül, közel a kidomborodáshoz, amely a háló mellett volt. És kétszáz gránátalma volt sorban körös-körül a második gömbön.
21. És felállítá az oszlopokat a templom tornácában; és felállítá a jobb oszlopot, és nevezé annak nevét Jákinnak, és felállítá a bal oszlopot, és nevezé annak nevét Boáznak.
22. És az oszlopok tetején liliomok formáltattak vala. És ilyen módon végezteték el az oszlopok műve.
23. És csinála egy öntött tengert, mely egyik szélétől fogva a másik széléig tíz sing volt, körös-körül kerek, és öt sing magas, és a kerületét harminc sing zsinór érte vala körül.
24. Valának pedig a peremén alul körös-körül formáltatva apró sártökök: tíz-tíz mindenik singben az egész tenger körül, az ilyen sártököcskék két renddel valának öntve körös-körül a maga öntésében.
25. És tizenkét ökrön állott, három északra fordulva, három nyugatra, három délre és három naptámadatra, és a tenger fölül rajtuk, hátuk pedig mind befelé.
26. És a vastagsága egytenyérnyi volt, és a pereme olyan, mint a pohár ajka, [vagy] a liliom virága, és kétezer bát fért bele.
27. És készíte tíz érctalpat, mindegyik talpat négy sing hosszúra, és négy sing szélesre, és három sing magasra.
28. És e talpak így voltak csinálva: oldalaik voltak, és az oldalak a szélpártázatok között voltak.
29. És az oldalakon, amelyek a pártázatok között voltak, oroszlánok, ökrök és kerubok voltak, és a pártázatokon felül is ekként; az oroszlánok és ökrök alatt pedig cifrázatok voltak bevésett munkával.
30. És mindenik talpnak négy-négy rézkereke és réztengelye volt, és a négy szegleten támaszok voltak; a mosdómedencén alul voltak e támaszok öntve, és mindegyiknek oldalán cifrázatok.
31. És a szája az ő kerekded fészkének belső részétől fogva oda felfelé egysingnyi volt, és a [fészeknek] szája kerekded vala, oszlopformára csinálva, másfél singnyi széles, és szájánál is szép metszések valának, és azoknak pártázatai négyszögűek valának, nem gömbölyűek.
32. És négy kerék volt a pártázatok alatt, és a kerekek tengelyei a talphoz voltak erősítve, és mindenik keréknek magassága másfél sing vala.
33. És e kerekek hasonlóak valának a szekérnek kerekeihez, csakhogy a tengelyeik, kerékagyaik, küllőik, talpaik mind öntve valának.
34. És négy vállacskát csinált mindenik talp négy szegletén; magából a talpból jöttek ki a vállacskák.
35. És e talp tetején félsingnyi kerekded magasság volt körös-körül, és a talp tetején voltak annak tartókezei és pártázatai a maga [öntéséből].
36. Metsze pedig annak tábláira, tartókezeire, pártázataira kerubokat, oroszlánokat és pálmafákat: mindeniknek az üres helye szerint, és koszorút körös-körül.
37. Így készítette a tíz talpat egy öntésből, egy mérték és forma szerint.
38. És csinála tíz mosdómedencét is rézből, és mindenik mosdómedencébe negyven bát fér vala; és mindenik mosdómedence négysingnyi vala, és a tíz talp mindenikén egy-egy mosdómedence vala.
39. És helyezteté a talpak ötét a ház jobb felől való részére, és ötét a ház bal felől való részére; a tengert pedig helyezteté a ház jobb része felől naptámadatra dél ellenébe.
40. És készített Hírám még üstöket, lapátokat és medencéket, és elvégezé az egész munkát, amelyet Salamon királynak csinált az Úr házához;
41. [Tudniillik] a két oszlopot és a kerek gömböket, amelyek a két oszlop tetejére tétettek, és a két hálót a két kerek gömb befedezésére, amelyek az oszlopok tetejére [tétettek].
42. És a négyszáz gránátalmát a két hálóra; két rend gránátalmát minden hálóba, a két kerekded gömb befejezésére, amelyek valának az oszlopok tetején;
43. A tíz talpat és a talpakra való tíz mosdómedencét;
44. Az egy tengert és a tizenkét ökröt a tenger alá;
45. Fazekakat, lapátokat és medencéket. És mindezek az edények, amelyeket Hírám Salamon királynak az Úr háza számára készített, csiszolt rézből voltak.
46. A Jordán völgyében önteté ezeket a király az agyagos földben, Sukkót és Sártán között.
47. És mindezeket az edényeket Salamon méretlen hagyá, a réznek felettébb való sokasága miatt.
48. És megcsináltata Salamon minden egyéb felszerelést is, mely az Úr házához [szükséges volt]: az aranyoltárt, az aranyasztalt, melyen a szent kenyerek állottak.
49. És a gyertyatartókat színaranyból, ötöt jobb felől és ötöt bal felől a szentek szentje elé, és aranyvirágokat, lámpákat, és hamvvevőket.
50. Azután csészéket, késeket, medencéket, tömjénezőket és serpenyőket színaranyból, sőt a belső ház, a szentek szentje és a szenthely ajtajainak sarkait is mind aranyból.
51. És ilyenképpen elvégezteték az egész mű, amelyet Salamon király csinála az Úrnak házához. És bevivé Salamon az ő atyjától, Dávidtól az [Istennek] szenteltetett jószágot, az ezüstöt, aranyat és az edényeket, és azokat is az Úr házának kincsei közé tevé.