1. |
És megépítteték az Úrnak háza az Izrael fiainak Egyiptom földjéből való kijövetele után a négyszáznyolcvanadik esztendőben, Salamon Izrael felett való uralkodásának negyedik esztendejében, a zif hónapban, mely a második hónap.
|
2. |
És a ház, amelyet Salamon király az Úrnak építe, hatvan sing hosszú, húsz sing széles és harminc sing magas volt.
|
3. |
És egy tornác vala a ház temploma előtt, amelynek a hossza húsz sing volt, a háznak szélessége szerint; a szélessége pedig tíz sing volt a ház hosszában.
|
4. |
És építe a házon ablakokat is lezárt rostélyzattal.
|
5. |
És építe a ház falaira emeleteket körös-körül, a ház falai körül a szenthelyen és a szentek szentjén, és készíte mellékhelyiségeket körül.
|
6. |
Az alsó emelet [belső] szélessége öt sing, a középső szélessége hat sing és a harmadik szélessége hét sing volt, és bemélyedéseket építe a ház körül kívülről, hogy az [emeletek gerendái] ne nyúljanak be a ház falaiba.
|
7. |
Mikor pedig a ház építteték, a kőbányának egészen kifaragott köveiből építtetett úgy, hogy sem kalapácsnak, sem fejszének, sem valami egyéb vasszerszámnak pengése nem hallattatott a háznak felépítésénél.
|
8. |
[Az alsó emelet] középső mellékhelyiségéhez egy ajtó vezetett a ház jobb oldalán, és egy csigagrádics vitt fel a [középső] emeletbe, és a középsőből a harmadikba.
|
9. |
Megépíté ekként azt a házat és elvégezé, és befedé a házat gerendákkal és cédrusfa deszkákkal.
|
10. |
És megépíté az emeleteket az egész ház körül, amelyeknek magasságuk öt-[öt] sing volt, és a házhoz cédrusfa gerendákkal ragasztattak.
|
11. |
És lőn az Úrnak beszéde Salamonhoz, ezt mondván:
|
12. |
Ez ama ház, amelyet te építesz: Ha az én rendeléseimben jársz, és az én ítéleteim szerint cselekszel, és megtartod minden én parancsolataimat, azokban járván: [Én is] bizonyára megerősítem veled az én beszédemet, amelyet szólottam Dávidnak, a te atyádnak;
|
13. |
És az Izrael fiai között lakozom, és nem hagyom el az én népemet, az Izraelt.
|
14. |
Megépíté azért Salamon azt a házat, és elvégezé azt.
|
15. |
És megbélelé a ház falait belül cédrusfával, a ház padlózatától egészen a padlásig beborítá belül fával; a ház padlózatát pedig beborítá fenyődeszkákkal.
|
16. |
És építe a ház hátulján egy húsz sing hosszú cédrusfa falat a padlózattól egész a padlásig, és építé azt [a ház] hátulsó részének: szentek szentjének.
|
17. |
Az előtte való szenthely hossza negyven sing volt.
|
18. |
Belülről az egész ház merő cédrus volt, kivésett sártökökkel és kinyílt virágbimbókkal úgy, hogy semmi kő ki nem látszott.
|
19. |
És a szentek szentjét építé a ház belső részében, hogy abba helyeztesse az Úr szövetségének ládáját.
|
20. |
A szentek szentje belső részének a hossza vala húsz sing, a szélessége is húsz sing, a magassága is húsz sing, és beborítá azt finom arannyal; az oltárt is beborítá cédrusdeszkákkal.
|
21. |
És Salamon beborította a házat belül finom arannyal, és aranyláncot vont a belső rész előtt, amelyet szintén bevont arannyal.
|
22. |
Úgy, hogy az egész ház be volt vonva merő arannyal, sőt az oltárt is, amely a szentek szentje előtt volt, egészen beborítá arannyal.
|
23. |
És csinált a szentek szentjébe két tíz sing magas kerubot olajfából.
|
24. |
És öt sing volt az egyik kerub szárnya, és öt sing a másik kerub szárnya is úgy, hogy az egyik szárnya végétől a [másik] szárnya végéig tíz sing vala.
|
25. |
A másik kerub is tíz sing volt, és mind a két kerubnak mind a mértéke, mind a faragása egy vala;
|
26. |
Úgy, hogy az egyik kerub magassága tíz sing, és ugyanannyi a másik kerubé is.
|
27. |
És helyezteté a kerubokat a ház belsejébe, és amint a kerubok kiterjeszték szárnyukat, az egyiknek szárnya a [ház] egyik falát, a másik kerub szárnya pedig a másik falát érte, de a ház közepén összeért egyik szárny a másikkal.
|
28. |
És beborítá a kerubokat arannyal.
|
29. |
És a ház összes falain körös-körül kívül és belül kerubokat, pálmafákat és kinyílt virágokat metszetett ki.
|
30. |
És beborítá még a ház padlóját is arannyal kívül és belül.
|
31. |
És a szentek szentjének bemenetelén csinála ajtót olajfából, az ajtófélfák kiszögellése egy ötödrész volt;
|
32. |
És két ajtószárnyat olajfából, és metszete reájuk kerubokat, pálmafákat és kinyílt virágokat, és beborítá azokat arannyal; a kerubokat is és a pálmafákat is megaranyoztatá.
|
33. |
Ekképpen csinált a templom szenthelyénél is négyszegletű ajtófélfákat olajfából.
|
34. |
És csinált két ajtót ciprusfából, és az egyik ajtón is két forgó ajtószárny volt, a másik ajtón is két forgó ajtószárny.
|
35. |
És metszete [azokra] kerubokat és pálmafákat és kinyílt virágokat, és beborítá arannyal, ráalkalmaztatva azt a metszésre.
|
36. |
Azután felépíté a belső pitvart három rend faragott kőből és egy rend cédrusgerendából.
|
37. |
Az ő uralkodásának negyedik esztendejében fundáltaték az Úrnak háza zif hónapban.
|
38. |
És a tizenegyedik esztendőben, búl havában (mely a nyolcadik hónap) végezteték el a ház minden dolga és rendje szerint. És így építé azt hét esztendeig.
|