| 12. |
Azután Salamon ült Dávidnak, az ő atyjának királyi székébe, és megerősödék az ő királyi birodalma felette igen.
|
| 13. |
De Adónia, a Haggit fia beméne Betsabéhoz, a Salamon anyjához, és az monda: Békességes-e a te jöveteled? Ki felele: Békességes.
|
| 14. |
És monda: Beszédem volna veled. Monda az: Szólj!
|
| 15. |
Akkor monda [Adónia]: Te tudod, hogy az ország az enyém vala, és az egész Izrael reám néz vala, hogy én uralkodjam, de elvéteték az ország tőlem, és lőn az én atyámfiáé, mert az Úrtól adattaték neki.
|
| 16. |
Most egy kérést kérek tőled, ne szégyenítsd meg orcámat. Az pedig monda: Beszélj!
|
| 17. |
És monda: Beszélj, kérlek, Salamon királlyal, mert ő a te kérésedet meg nem veti, hogy adja nekem a Súnemből való Abiságot feleségül.
|
| 18. |
Felele Betsabé: Jól van, majd szólok melletted a királynak.
|
| 19. |
És beméne Betsabé Salamon királyhoz, hogy beszéljen vele Adónia érdekében; és felkele a király, és elébe menvén meghajtá magát előtte, és leüle királyi székébe, és széket tétete a király anyjának, hogy üljön az ő jobb keze felől.
|
| 20. |
És monda [Betsabé]: Egy kis kérést kérek tőled, ne szégyenítsd meg orcámat. És monda neki a király: Kérj, édesanyám; mert nem szégyenítem meg orcádat.
|
| 21. |
Monda ő: Adassék a Súnemből való Abiság Adóniának, a te testvérednek feleségül.
|
| 22. |
Akkor felele Salamon király, és monda az ő anyjának: De miért kéred te a súnembeli Abiságot Adóniának? Kérjed neki az országot is, mert ő az én bátyám, és vele [egyetért] Abjátár pap, és Joáb, a Séruja fia.
|
| 23. |
És megesküvék Salamon király az Úrra, mondván: Úgy cselekedjék velem az Isten, és úgy segéljen, hogy Adónia a saját élete ellen szólotta ezt a beszédet!
|
| 24. |
Most azért él az Úr, aki megerősített engem és ültetett engem az én atyámnak, Dávidnak királyi székébe, és aki házat szerzett nekem, amint megmondotta volt: ma Adóniának meg kell halnia!
|
| 25. |
Elküldé azért Salamon király Benáját, a Jójada fiát, aki levágá őt, és meghala.
|
| 26. |
Abjátár papnak pedig monda a király: Menj el Anathótba, a te jószágodba, mert halálnak fia vagy; de ma meg nem öletlek, mivel te hordoztad az Úr Istennek ládáját Dávid, az én atyám előtt, és mivel az én atyámnak minden nyomorúságaiban részes voltál.
|
| 27. |
És kiűzé Salamon Abjátárt, hogy ne legyen az Úrnak papja, hogy beteljesedjék az Úrnak beszéde, amelyet szólott vala az Éli háza felől Silóban.
|
| 28. |
És eljutott ez a hír Joábhoz, mert Joáb Adóniához hajlott vala, noha azelőtt nem hajlott vala Absolonhoz, és elfuta Joáb az Úrnak sátorába, és megfogá az oltárnak szarvait.
|
| 29. |
Hírül adák pedig Salamon királynak, hogy Joáb az Úrnak sátorához futott, és íme, az oltár mellett áll. Ekkor elküldé Salamon Benáját, a Jójada fiát, mondván: Menj el, vágd le őt!
|
| 30. |
Mikor pedig Benája az Úrnak sátorához ért, monda neki: Ezt mondja a király: Jöjj ki! Kinek felele [Joáb]: Nem, itt akarok meghalni. És megvivé Benája a királynak e dolgot, mondván: Így szólott Joáb és így felelt nekem.
|
| 31. |
És monda neki a király: Cselekedjél úgy, amint szólott; vágd le őt és temesd el, hogy elvedd az ártatlan vért, amelyet kiontott Joáb, énrólam és az én atyámnak házáról.
|
| 32. |
És fordítsa az Úr az ő fejére az ő vérét, amiért nálánál igazabb és jobb két férfira támadott, és megölé őket fegyverrel az én atyámnak, Dávidnak tudta nélkül, [tudniillik] Abnert, Nérnek fiát, az Izrael seregének fővezérét és Amasát, Jéternek fiát, Júda vitézeinek fővezérét.
|
| 33. |
Ezeknek a vére térjen Joáb fejére és az ő magvának fejére mindörökké: Dávidnak pedig és az ő magvának és az ő házának és királyi székének békessége legyen az Úrtól mindörökké.
|
| 34. |
És elméne Benája, Jójada fia, és reárohanván megölé őt, és eltemetteték az ő házában, a pusztában.
|
| 35. |
Rendelé pedig a király a Jójada fiát őhelyette a sereg fölé, és Sádók papot rendelé a király Abjátár helyett.
|
| 36. |
És elkülde a király, és magához hívatá Sémeit, és monda neki: Építs házat magadnak Jeruzsálemben, és lakjál ott, és onnét ne menj ki se ide, se tova;
|
| 37. |
Mert valamely nap kimenéndesz, és általmenéndesz a Kidron patakján, tudd meg, hogy meg kell halnod, a te véred lészen tennen fejeden.
|
| 38. |
És monda Sémei a királynak: Tetszik nekem e beszéd; amiképpen szólott az én uram, a király, akképpen cselekszik a te szolgád. És sok ideig lakék Sémei Jeruzsálemben.
|
| 39. |
Lőn azonban három esztendő múlva, hogy Sémeinek két szolgája elszökött Ákishoz, Maaka fiához, a gátbeli királyhoz; és hírül adák Sémeinek, mondván: Íme, a te szolgáid Gátban [vannak].
|
| 40. |
Ekkor felkelt Sémei, és megnyergelé szamarát, és elméne Gátba Ákishoz, hogy megkeresse az ő szolgáit. Odaérvén Sémei, meghozá szolgáit Gátból.
|
| 41. |
Hírül adák pedig Salamonnak, hogy elment Sémei Jeruzsálemből Gátba, és hazajött.
|
| 42. |
Akkor elkülde a király, és magához hívatá Sémeit, és monda neki: Nemde esküvéssel kényszerítettelek-e téged az Úrra, és bizonyságot tettem neked, ezt mondván: Valamely napon kimenéndesz, s ide s tova menéndesz, bizonnyal tudjad, hogy meghalsz; és azt mondád nekem: Tetszik e beszéd, megértettem.
|
| 43. |
Miért nem tartottad hát meg az Úr előtt való esküvést, és a parancsolatot, amelyet neked parancsoltam?
|
| 44. |
Monda annak felette a király Sémeinek: Te tudod mindazt a gonoszságot, amelyről a te szíved bizonyság, és amelyet atyámmal, Dáviddal cselekedtél: az Úr most mindazt a gonoszságot a saját fejedre fordította.
|
| 45. |
Salamon király pedig áldott lészen, és Dávidnak királyi széke lészen állandó az Úr előtt mindörökké.
|
| 46. |
És parancsola a király Benájának, a Jójada fiának, aki elméne, és levágá [Sémeit], és meghala. És az ország megerősödék Salamon kezében.
|